A Hargita Együttes éppen huszonöt éve, 1990. óta működik hivatásos intézményként, új szemlélettel és tartalommal folytatva a hasonló néven 1970-ben alapított műkedvelő társulat munkáját.
Az együttes mindenkori elsődleges célja a magyar népi kultúra feltárása, ápolása, hiteles bemutatása, népszerűsítése és átörökítése.
A mindig hiteles anyagból felépített folklórműsoraiban földrajzi helyzetéből adódóan Erdély és a Székelyföld szerepel hangsúlyozottabban, de lassan az egész Kárpát-medence megjelenik, keleten átnyúlva a Kárpátokon a moldvai csángóságig. A repertoár táncjátékokban is bővelkedik, amelyek közül több is teljesen eredeti, saját forgatókönyvet használ fel. A legújabbak János vitéz (2011.), Ördöngösök Füzesen (2012.), A hagyaték (2012.), Vándorúton (2013.), Júlia szép leány (2013.), Madéfalvi veszedelem (2014.) és A sóvidéki kalapács (2014.), Magyaroké (2015).
Az együttes műsorait mára már megtapsolták Nyugat-Európától a Távol-Keletig.
A színpadi munka mellett az intézmény jelentős rendezvényeknek kezdeményezője és szervezője. Ezek közül a fontosabbak az Erdélyi Prímások Találkozója, az Ezer Székely Leány Napja, a Csűrdöngölő – gyermek és ifjúsági néptánctalálkozó és a Hagyaték – mezőségi népzene- és néptánctalálkozó. A társulat táncosai számos gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportot segítenek és tanítanak.
Az együttes fenntartója Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata.